AutóClub.2015

Mercédes E60

A Mercedes-Benz és az AMG közös munkája egy régre visszanyúló sikertörténet, hiszen utóbbi már 1967-es alapítása óta csak a csillagosok modelljeivel foglalkozik, és egy 1993-as megállapodás óta gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettek – noha a stuttgarti vállalat csak 2005-ben szerezte meg a teljes tulajdoni hányadot. Első hivatalos modelljük a C 36 AMG volt 1993-ban, de sokan talán nem is tudják, hogy mindössze egy évvel később bemutatták az E 60 AMG Limited változatát is, melyből mindössze 12 darab készült el, és most előkerült az egyik. A csillagosok közepes szedánja egyébként éppen egy évvel a különleges AMG verzió megalkotása előtt vette fel az E-osztály nevet, így sokaknak talán többet mond a W124-es jelölés, melyet 1984 és 1993 között viselt a típus. A tuningcég által felpaprikázott változatot így akár az új elnevezés köszöntőjeként is aposztrofálhatjuk. A Mercedes pedig a tervek szerint előkerít egyet a rendkívül ritka négykerekűből, hogy megmutassa azt a nagyközönségnek a berlini Motor World Classic rendezvényen.

Noha mára már nem teljesen él a szabály, mely szerint a Mercedesek típusjelzésében található számok a motor méretére utalnak, az E 60 AMG Limited esetében bizony még igaz ez. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a motortérben egy 6-literes erőforrás található, melynek 8 hengere V alakban van elrendezve – a szívmelengető dallamok így biztosan garantáltak. A hatalmas szerkezetből akkoriban 381 lóerőt sikerült kipréselniük a szakembereknek, mely 5,4 másodperces 0-100-as sprintre tette képessé a luxusszedánt. Ez az eredmény még mai szemmel sem lebecsülendő, igaz a legfrissebb E 63 AMG S ugyanezt a feladatot elképesztő 3,6 szekundum alatt képes letudni. Hogy az autó megjelenéséről is essen néhány szó: az ültetésen, a nagy keréktárcsákon és a valamelyest eltérő lökhárítókon kívül szinte semmi nem utal arra, hogy a fekete szedán egy igazi vadorzó lenne, így nem is véletlen, hogy a gyáriak csak báránybőrbe bújtatott farkasként emlegették. A csillagosok nem csak ezzel a meglepetéssel készülnek a berlini rendezvényre, ugyanis a legelső autójuk replikája, és egy 1973-as Ikonegold Metallic külső fényezéssel megáldott 280 SE is megtekinthető lesz a német fővárosban.